Hogyan jut a tüskés homár oxigénhez és ad ki szén-dioxidot?

A tüskés homár, más néven sziklahomár, tengeri rákfélék, amelyek speciális anatómiai szerkezettel rendelkeznek az oxigén megszerzésére és a szén-dioxid felszabadítására a légzés során. Íme egy áttekintés a légzőrendszerükről:

1. Kopoltyúk:A tüskés homár testének mindkét oldalán tollas kopoltyúk találhatók, amelyek elágazó kamrákba záródnak. Ezek a kopoltyúk erősen vaszkularizáltak, és apró erek hálózatát tartalmazzák, amelyek megkönnyítik a gázcserét.

2. Scaphognathites:A második állcsontlábúak (szájfüggelékek) tövéhez tapadnak a scaphognatitoknak nevezett szerkezetek. Ezek a szerkezetek szivattyúként működnek, és vízáramlást hoznak létre a kopoltyú felett. A scaphognatitok ritmikus dobogása oxigénben gazdag vizet von be a branchiostegal kamrákba, és kiszorítja az oxigénhiányos vizet.

3. Branchiostegal kamrák:Az elágazó kamrák a kopoltyúkat körülvevő zárt terek. Ahogy a víz áthalad a kopoltyúkon, a vízből származó oxigén a kopoltyúszálakon belüli erekbe diffundál, míg a szén-dioxid az ellenkező irányba mozog, a vérből a vízbe.

4. Hemocianin:A tüskés homárnak, mint más rákféléknek, vérplazmájában van egy hemocianin nevű fehérje, amely oxigént szállít. A hemocianin az oxigénmolekulákhoz kötődik, oxigén-hemocianin komplexet képez, és eljuttatja azt a szervezetben a különböző szövetekbe és szervekbe.

5. Szén-dioxid diffúzió:A szén-dioxid, a sejtlégzés salakanyaga, a szövetekből a vérbe diffundál, és onnan a kopoltyúkba kerül. A kopoltyúkon belül a szén-dioxid gázcsere során a vérből a környező vízbe diffundál.

Fontos megjegyezni, hogy a tüskés homár vízi lény, és a vízben oldott oxigénre támaszkodik a légzéshez. Nem tudnak hosszabb ideig túlélni a vízen kívül, mivel légzőrendszerük nem alkalmas arra, hogy oxigént vonjon ki a légkörből.